Kedves képzeletbeli Olvasóim! (Tisztelet a kivételeknek, mármint a valós személyeknek, akik mégis olvassák eszeveszett gondolataimat!)
Sajnálattal és egyben örömmel kell közölnöm, hogy született egy újabb versem. Témája nem mondható éppen boldognak és kellemesnek, de ez az élet. Ez van. Néha ezzel is szembe kell néznünk. Versem ihletői 2 barátom, akik már több mint 2 éve együtt jártak. Persze kisebb nagyobb szétválásokkal, de mindig visszataláltak egymáshoz. A Kettecskén című versem is róluk szól. Ami azt illeti, az én szememben mindig ők voltak az álompár, de nekem is rá kellett jönnöm, hogy nincs olyan, csak a mesékben. Mindig vannak buktatók és apró-cseprő problémák, amik egy kapcsolatban kis hullámocskák, de ezt nem jól kezelve hatalmas cunami keletkezhet belőlük. Na mindegy. A lényeg, ahogy ismerem a barátaimat, úgysem bírják ki egymás nélkül sokáig. (Az esküvőre meg már eleve meg vagyok hívva! ;D) Szóval mindenképpen ajánlom ennek a párnak ezt a verset, és egy másik párnak, akik nem rég találtak egymásra, és kívánom nekik, hogy ne legyen igazam a tökéletes párok nem létezésével kapcsolatban. :)
Ajánlom: Daninak, Esztinek, Papszinak és párjának.
Nyári napforduló
Elmúlt a nyár, didereg a szív.
Szomorú dal egy párt másfelé hív.
Beköszöntött az ősz oda,
Veszekedés az oka.
Míg nyáron ketten együtt jártak,
Most ősszel már külön váltak.
S kérdezem én a szemlélő:
Ki marad a kettőből a túlélő?
Mert fájni fog még,
Sajog majd az emlék.
Lesz még vádaskodás
És sok ezer bűnmegbánás.
Mert valakiben seb tapad,
Bár idővel már csak heg marad.
De az utolsó kérdés,
Ami nem csak vélés:
Mit rontottak el?
Mert bennük bújt el
A hiba, ami a zűrt kavarta,
S ettől minden el lett rontva.
Bár még nincs minden veszve,
Csak hagyni kell, hogy messze
Vigye a szél a bánatot,
S hozza a reményt, a napot,
Hogy így újra legyen minden fényes,
S így a nyári tűz újra lobogtatni legyen képes.
ui.:
Akármi történjék is, tudjátok, hogy örökre a barátaim maradtok! :)
