Kettecskén
S mindig mikor találkoztak,
Beszélgettek, viháncoltak,
De mikor eljött a búcsú ideje,
Egyikük sem szólt, hogy menne,
Csak meredtek ott egymásra némán,
De szájukra nem jött fonémám,
Hogy: Maradj még, ne menj el!
Egy ölelés mi a mennyel
Volt határos, eme friggyel,
Mely köztük köttetett, hidd el.
Szép volt mikor megszületett,
A szívükben nevelkedett
S ha most is látom
Őket olykor nyáron,
Kéz a kézben járnak
S néha csókot váltnak.