Tudom, hogy senki nem olvassa ezt a blogot, igazából nem is az volt a célom vele, hogy olvassa valaki, hanem hogy gyakoroljak és hogy kipróbáljam magam ezen a téren is. Szóval igazából szinte csak a saját szórakoztatásomra csinálom. :) Megint előtörni látszik belőlem ez a skizofrén állapot, úgyhogy gyorsan bele is kezdek a mondandómba.
Egy kissé furcsa dolog történt velem valamelyik nap. Nem tudom érezted-e már magad úgy, mintha csak úgy folyna az életed, és nem te irányítod. Velem csak úgy folyik az élet. Mint egy széles folyó, ami néha csöndes, néha árad, néha apad és én a tetején fekszem a víz felszínén és sodródom, a hullámok pedig körbeölelnek és biztonságot árasztanak. Néha a nyugodt folyómhoz viszont csatlakozik néhány másik kis ér, vagy patak ömlik bele és ettől tajtékos lesz. Nos tegnap valami hasonló történt. Csak felfeküdtem a vízfelszínre, amikor hirtelen megláttam, hogy valaki más folyója az enyém mellett nem sokkal halad el. Nem ér össze egészen, de a hullámok át-átcsapnak az én medrembe. Furcsa érzés volt, mert már ismertem ezt a vizet, a halait, a hullámait. Mintha direkt tette volna, de közelebb sodródott a parthoz az a személy. Halait és vizét felém terelte és nekem kecsegtette, de én nem akartam, hogy lássa, igazából magányos vagyok így egyedül a folyón. Ő olyan boldognak és jókedvűnek tűnt. Jó lett volna csatlakozni hozzá. Egy szélesebb folyó felszínén sodródni, amin nem csak a hullámok védenek, de egy másik ember is velem van, fogja a kezem és néha el-elránt egy élesebb szikla elől. De én úgy tettem, mintha soha nem is ismertem volna és sodródtam tovább eggyéválva a vízzel és várva, hogy mikor kap el egy örvény...
