"az emberi élet értelme a túlélés közbeni fejlődés"

"a szerelem az emberek párzási rítusa, rejtő színe"

           A vizualitás. Számomra nagyon érdekes gondolatkörök a következőek: álom, képzelet, gondolat, emlékezés. Bármelyiket megnézzük mindegyik során vizuálisan „látunk” valamit az agyunkban. Vajon mennyire pontos ez a kifejezés, 'látunk az agyunkban'? A szebb megfelelője az 'elképzelni' kifejezésünk magyarul. Tényleg látunk az agyunkban, mikor álmodunk? Persze. Az agyunk képet készít. Filmet forgatunk éjszaka, ami lehet ijesztő, de akár szórakoztató is. Az emlékezés folyamata közben is egy képet készítünk. Persze nem látjuk valójában, de a kép mégis ott lebeg a „lelki szemeink” előtt. Egy újabb érdekes kifejezés. De hozzunk egy példát. Tegyük fel, megkérdezi valaki tőlünk:

„Figyelj csak, emlékszel milyen jó volt a görögországi nyaralásunk?”, te pedig egyből mondod is, hogy „Igen, nagyon jól éreztem magam.”.

Eközben már régen megjelenik a vizuális kép a tengerről, látod magad előtt a virágokat, a bazárt, a halakat, a színeket, a vacsora képét, az utat, és a többi élményt, amit láttál a szemeddel. De ezeket mind a szemeddel láttad. Vannak persze érdekes kivételek, amik másik érzékszervhez kapcsolódó emlékeink. Egy szag, egy illat, egy felület tapintása, egy hang, egy érzés. Ezekhez nem mindig kapcsolódik vizuális kép, de előfordulhat.

            Tisztítsuk meg az elménket a kósza gondolatoktól és koncentráljunk, majd ha tiszta a fejünk, képzeljünk el egy vázát. Látjuk magunk előtt a vázát. Az enyém barna, íves és karcsú formája van. A szája nagy és kifelé ívelő. Matt külsején a fény szépen vetül. Háttér nincs, fehér minden csak egy váza látható. Nyitva van a szemünk, és az agyunk a váza szóhoz ezt a képet kapcsolta. Van, akinek először biztosan egy már korábban látott váza fog eszébe jutni, mivel az agyunk a korábban tapasztalt dolgokra épít. Tegyük fel a következőt. Megkérünk egy születésétől kezdve vak embert, hogy ne gondoljon semmire, csak képzeljen el egy vázát. Mivel az agyunk a korábbi tapasztalatokra épül, az egyénnek kisebb az esélye, hogy ugyanolyan vázát fog elképzelni, mint mi, látó emberek. Vajon nekik is egy vizuális kép jelenik meg az agyukban? Vagy egy kézzel letapogatott váza emléke? A tapintása? A felülete? Talán kép helyett érzések jelentkeznek?

            Már kutatott téma, hogy a vak emberek is álmodnak. Érzésekkel és más érzékszervi tapasztalatokkal (szaglás, tapintás, hallás). Vajon a vakok látnak álmukban? Mi lett volna, ha az emberi faj szemek nélkül fejlődik ki? Ez az intelligencia növekedését, vagy csökkenését jelentené, esetleg más érzékszervi képességek kifejlődését? Erről Ludwig van Beethoven esete jut eszembe, aki karrierje csúcsán elvesztette a hallását, mégis képes volt a belső hallása segítségével levezényelni darabjait.

Hiányzik az írás. Annyi időt kihagytam. De valahogy ihletem sem volt. Nem vagyok hercegnő, mint Kate, vagy színésznő mint Audrey. Az én életemben meg kell találni az izgalmat és bevallom nem könnyű. De megéri. Az meg még jobb, hogyha le is tudom írni. Azt mondják a legjobb sztorik a saját tapasztalatból születnek. Most komolyan. Ha leírnám a mai napomat, szerintem senkit sem érdekelne, mert nem arra vágynak, hogy azt olvassák, amit ők is átélhetnek. Vinni kell bele egy kis izgalmat. Éppen eleget ahhoz, hogy még valósághű is legyen. Én ezt magamban csak realisztikus fantáziának szoktam hívni. Nem rugaszkodok el a valóságtól, de közben mégis. Ehhez éppen jól ért a XXI. század. A kettősségekhez, az ellentmondásokhoz. 

Nálunk mostanában jut mindegyikből egy kicsi. Minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, ezért azt hiszik, hogy még mindig nem nőtt be a fejük lágya, ők mindent jobban tudnak. Persze, sajnos nem csak a szülők lehetnek ilyenek. 

Mindenki mondott egy csomó javaslatot, hogyan kellene élnünk az életünket. Milyen kár, hogy nincs hozzá használati utasítás. Biztos bele lenne írva, hogy ne hagyd, hogy a macskád szétszaggassa a szúnyoghálót, vagy hogy törődj bele, a pasiknak sosem lesz logikus a tematikus rendezés. Akaratos vagyok, ha egyszer azt kívánom, hogy lepjen meg valamivel, aztán elvárom, hogy tudjak mindenről? inkább bonyolult. De a bonyolult szót túl könnyű ráhúzni mindenre. Bonyolult kötésminta, bonyolult párkapcsolat, bonyolult érzések. 

Valamelyik nap azon gondolkodtam, vajon lehet-e izgalmas és érdekes a mindennapi élet. Merthogy én vettem egy délelőtti jegyet, felültem reggel egy buszra, elmentem a nőgyógyászatra, írattam fel gyógyszert, és eddig is boldog voltam. Határozottan boldog. Az érzés, hogy nem egy akciófilm az életem nem volt rémisztő, de lehetett boldog. Persze mikor már azt hittem, hogy eme tökéletesen hétköznapi napomon már semmi sem változtat, a boldogság tovalengett, mivel felhívott az Anyám. Itt jöttek is már a bonyodalmak és hirtelen egy akció-kalandfilmben találtam magam. Szóval csak nézőpont kérdése, hogy melyik pillanatban vagyok Amelie és melyikben vagyok Sydney Fox.