Nálunk mostanában jut mindegyikből egy kicsi. Minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, ezért azt hiszik, hogy még mindig nem nőtt be a fejük lágya, ők mindent jobban tudnak. Persze, sajnos nem csak a szülők lehetnek ilyenek. 

Mindenki mondott egy csomó javaslatot, hogyan kellene élnünk az életünket. Milyen kár, hogy nincs hozzá használati utasítás. Biztos bele lenne írva, hogy ne hagyd, hogy a macskád szétszaggassa a szúnyoghálót, vagy hogy törődj bele, a pasiknak sosem lesz logikus a tematikus rendezés. Akaratos vagyok, ha egyszer azt kívánom, hogy lepjen meg valamivel, aztán elvárom, hogy tudjak mindenről? inkább bonyolult. De a bonyolult szót túl könnyű ráhúzni mindenre. Bonyolult kötésminta, bonyolult párkapcsolat, bonyolult érzések. 

Valamelyik nap azon gondolkodtam, vajon lehet-e izgalmas és érdekes a mindennapi élet. Merthogy én vettem egy délelőtti jegyet, felültem reggel egy buszra, elmentem a nőgyógyászatra, írattam fel gyógyszert, és eddig is boldog voltam. Határozottan boldog. Az érzés, hogy nem egy akciófilm az életem nem volt rémisztő, de lehetett boldog. Persze mikor már azt hittem, hogy eme tökéletesen hétköznapi napomon már semmi sem változtat, a boldogság tovalengett, mivel felhívott az Anyám. Itt jöttek is már a bonyodalmak és hirtelen egy akció-kalandfilmben találtam magam. Szóval csak nézőpont kérdése, hogy melyik pillanatban vagyok Amelie és melyikben vagyok Sydney Fox.